Eredményt hirdettek a Három generációval az egészségért pályázat második fordulójában

Hatvannégy praxisközösség nyert el támogatást a Három generációval az egészségért pályázat második fordulójában - közölte az emberi erőforrások minisztere hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Eredményt hirdettek a Három generációval az egészségért pályázat második fordulójában

Kásler Miklós elmondta, a rendelkezésre álló 4,7 milliárd forintból így praxisközösségenként átlagosan 74 millió forint támogatás jut a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra.

A program célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak és a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezőknek a felmérése - ismertette a miniszter.

Olyan praxisközösségek jelentkezését várták, amelyekben legalább öt háziorvos dolgozik együtt, valamint feltétel volt, hogy munkájukba vonjanak be más szakembereket is, például dietetikust, gyógytornászt vagy mentálhigiénikus szakembert. A program forrásai lehetőséget adnak a megelőzést szolgáló eszközök, műszerek beszerzésére is.

Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy a program - amelyet nagy megelégedettséggel fogadott a lakosság - első fordulójában mintegy 6 milliárd forintot tudtak szétosztani 79 praxisközösség között, és több mint 130 ezer esetben végeztek el vizsgálatokat, adtak tanácsot.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ezzel az ellátási móddal újfajta szemlélet kezd kialakulni és már 1,2 millió ember számára válik könnyebben elérhetővé a betegségmegelőzés és az egészségfejlesztés.

A program szakmai irányítója - hasonlóan az első fordulóhoz - az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet.

Forrás: kormany.hu, MTI

A  „Három generációval az egészségért program II.” pályázat nyertesei és az elnyert támogatási összege

intranet